Utolsó nap Erdélyben2011.08.06. 19:02, Xtisecret
gomba bolondulásig
Majnem egy hónap után sajnos eljött az a nap amikor búcsúzkodnunk kell. Ugyanis holnap indulunk haza Budapestre. Elég szomorú vagyok, mert nagyon jól éreztem magam ezalatt a pár hét alatt. Az utolsó napokat Apuékkal és a szomszéd ismerősökkel töltöttük. Nem volt sok idő, de annál mozgalmasabb. Tegnap jártunk a Szent Anna tónál, ma pedig benéztünk a városba a Pityókafesztiválra. A tó mint mindig most is nagyon szép volt és a hideg ellenére egy csomóan még fürödtek is benne. Az úton Hupikék törpikéket hallgattunk és jókat nevettünk. Ebéd után felpakoltuk a maradék fát és elmentünk sétálni. Vagyis először sétának indult, de aztán nagy gombászás lett belőle. Csak mentünk előre az erdőben én meg rettegtem, nehogy összefussunk a medvével. Szerencsére nem láttunk semmi állatot, de nekem még így is elég rosszul végződött a túra. A nagy sárban kétszer is elestem, úgyhogy a cipőm és még a lábam is tiszta sár lett. Gombászni egyébként még ma is mentek Apuék, de én inkább itthon maradtam. Szedtek egy jó adag gombát, amit Petrával már meg is pucoltunk. A mai nap is jól telt, a városban megnéztük a kirakodóvásárt és sétáltunk. Délután aludtam meg punnyadtam, mert igazából semmihez nincs kedvem most. Főleg hazamenni miután meghallottam hogy az időjárás szempontjából vége a nyárnak. Meg a nagyvároshoz sincs sok kedvem. Itt olyan nyugodt minden, nem kell idegeskedni semmi miatt és az emberek is normálisabbak. Na de ez van, holnap reggel indulás haza, aztán majd meglátjuk mi lesz még.
|